Konstantin egyenrangú vallásként ismerte el a kereszténységet, és ezzel fontosabb részt vállalt jövőjének megformálásából, mint bármely más világi ember. Ezért nevezték "tizenharmadik apostol"-nak. Személyes viszonya azonban a kereszténységhez igen bonyolult volt. Mint oly sokan a kései ókorban, ő is a monoteizmus elfogadására hajló légkörben nőtt fel, és élete végére meggyőződéses hívő lett (csak halálos ágyán vette fel a keresztséget, de ez akkoriban nem volt ritka a keresztények között).Hitét azonban a félelem és a remény táplálta, mert az az isten, akit ő imádott, az erő, a hatalom istene volt. Eleinte a napistennek hódolt, akinek jelét viselte, s akinek kultusza immár hivatalosan kapcsolódott a császár személyéhez. Ezután a hagyomány szerint a Maxentius elleni, a Mulvius hídnál vívott ütközet előestéjén egy álomlátás sugallatára megparancsolta katonáinak, hogy kellő tisztelettel adózva a láthatatlan istennek is, fessék pajzsukra Krisztus monogramját.
A csatát megnyerte, és ezután - bár a nyilvánosság előtt továbbra is fenntartotta a napkultuszt - egyre inkább kedvezett a keresztényeknek és istenüknek. A kerszténység iránti lelkesedésének jele volt a 313-ban kibocsátott türelmi rendelet, melyet a birodalom vezetői a Konstantinnal kötött megállapodás szerint adtak ki Milánóban (milánói ediktum).
Az ediktum visszaadta a keresztényeknek javaikat, és egyenjogúságot biztosított a vallásuknak. A császár tekintélyes javakat adományozott az egyháznak, főként a rómainak. Konstantin egyre inkább kezdte afféle isten szolgájának tekinteni önmagát, és ez döntő szerepet játszott a birodalmi hivatal későbbi fejlődése szempontjából.
Úgy érezte, az Úr színe előtt ő a felelős a mind nyíltabban és egyértelműbben támogatott keresztény egyház jólétéért. 320 után a pénzérméken már nem jelenik meg a Nap, és a katonáknak kötelező részt venni az egyházi ceremóniákon Másfelelől a császár mindig tekintettel volt pogány alattvalói érzékenységére is. Bár később elvette szentélyeik aranykincseit, pompás keresztény templomokat építtetett és kedvezményekkel támogatta a megtérést, de türelmes maradt a régi kultuszok iránt is.
A csatát megnyerte, és ezután - bár a nyilvánosság előtt továbbra is fenntartotta a napkultuszt - egyre inkább kedvezett a keresztényeknek és istenüknek. A kerszténység iránti lelkesedésének jele volt a 313-ban kibocsátott türelmi rendelet, melyet a birodalom vezetői a Konstantinnal kötött megállapodás szerint adtak ki Milánóban (milánói ediktum).
Az ediktum visszaadta a keresztényeknek javaikat, és egyenjogúságot biztosított a vallásuknak. A császár tekintélyes javakat adományozott az egyháznak, főként a rómainak. Konstantin egyre inkább kezdte afféle isten szolgájának tekinteni önmagát, és ez döntő szerepet játszott a birodalmi hivatal későbbi fejlődése szempontjából.
Úgy érezte, az Úr színe előtt ő a felelős a mind nyíltabban és egyértelműbben támogatott keresztény egyház jólétéért. 320 után a pénzérméken már nem jelenik meg a Nap, és a katonáknak kötelező részt venni az egyházi ceremóniákon Másfelelől a császár mindig tekintettel volt pogány alattvalói érzékenységére is. Bár később elvette szentélyeik aranykincseit, pompás keresztény templomokat építtetett és kedvezményekkel támogatta a megtérést, de türelmes maradt a régi kultuszok iránt is.
