A szabadságharc bukás után a megye újonnan kinevezett főnöke, a renegát magyar, Bonyhády István lett, aki az új rendszernek egyik törhetetlen híve volt. Önkényeskedéseinek és kérlelhetetlen szigorának híre már eleve is rettegetté tett. Gyűlölte és megvetette a szabadságszerető polgárságot, sőt még a hatóság tagjaival, a város fejével is oly sértően, megalázóan viselkedett, mint valamely keleti kényúr.A tolvajlások, betörések és rablások egész mindennapiak lettek ebben az időszakban. A külterületen 1850. évi szept.-okt. havában 47 bejelentett bűneset fordult elő. A tél beállta után az esetek még inkább fokozódtak. A következő évben már egész rémületet keltettek az egymást követő nagy rablások. 1851. évi november havában Wagner Ferenc és Savanya Mihály tanyai és Csiszár József városi lakos kirablása keltett nagy feltűnést. A reá következő hónapban Algyőn, Palásthy uradalmi igazgatónak, majd Szél József alsótanyai gazdának kirablása keltett megdöbbenést. 1852. évi január 2-án Szabó Ferenc tanyai gazdát, majd pedig tanyák egész sorozatát rabolták ki. Február 25-én a városban Götz Jánosnál volt betörés, 29-én az alsótanyán egy nagy rablás, márc. 3-án pedig a kisteleki vásárról hazatérő karavánt az országúton rabolták ki. Márc. 24-én és 25-én, ápr. 9-én és 10-én éjjelenként, a tanyákon bekormozott arcú rablók garázdálkodtak, s vittek véghez több rendbeli útonállást, rablást és gyilkosságot.
A rablókat vagy gyanúsítottakat, ha kézre kerültek, a katonai rögtönítélő törvényszék elé állították. Ilyeneket Pesten, Kecskeméten és Szegeden szerveztek, ez utóbbit Csongrád és Csanád vármegyék területére. Ha az üldözötteket elfogták, a várba szállították, kihallgatták és néhány óra múlva főbe lőtték. A kegyetlen szigornak ezúton több ártatlan áldozata is volt. Egy ízben 9 csongrádi előkelő gazdát, mert véletlenül a közéjük keveredett rablókkal együtt mulattak, hadi törvényszékileg főbelövésre ítélték.
Bonyhády úgy vélte, hogy egy nagy, szervezett banda űzi garázdálkodásait, s a banda feje nem más, mint Rózsa Sándor. Őt igyekezett tehát mindenáron kézre keríteni. A hírhedt zsiványt néha egy-egy század katona üldözte. Olykor be is kerítették, meglepték, de meseszerű vakmerőséggel a kelepcéből mindenkor kiszabadult. Üldözése közben 13 csendőrt és katonát lőtt le. Fejére magas díjat tűztek ki s remény volt arra, hogy cimborája, Pencz Márton tőrbe ejti. Ámde az 1853. év végén, a Vágó-járás egyik elhagyott kútjában, Pencz Mártont agyonlőve találták. Valószínűleg Rózsa Sándor ölte meg. Most már annál kevésbé remélték, hogy a hírhedt zsiványt kézre keríthetik.
A megrendült közbiztonsági állapotok azonban a policia, a csendőrség és a temérdek rendelet és szigorúság dacára is alig javultak valamit. A rablások a tanyákon és a városban egyre rettegtettek. Egy alkalommal valamely vásárról hazatérő karavánt fényes nappal a Bodom-rétnél a rablók kifosztottak, s egyik vagyonos iparost, Tukacs Imrét meggyilkolták. Megdöbbentő volt az 1856. évi január 31-i Schönfeld-féle kettős rablógyilkosság is. A felháborító, szégyenteljes események következtében most már 10,000 frt jutalmat tűztek ki Rózsa Sándor fejére. De nem a jutalom után való vágy, hanem a rabló komájának, Katona Pálnak civódása alkalmából, véletlenül került a rabló hurokra. Katona felesége 1857. évi május elején egy fejszével orvul úgy ütötte Rózsát fejbe, hogy az elalélt. Bosszújától rettegve, most megkötözték és Rieger János gazda rögtön beszállította a városba . Elfogatásának híre mindenfelé határtalan örömet keltett.A szegedi várban több mint 8 hónapot töltött vizsgálati fogságban. Mintegy 30 bűntettel volt vádolva, s több száz tanút hallgattak ki az ügyben. Védője Gozsdu Manó volt, s a törvényszék csak életfogytig tartó rabságra ítélte, melynek kitöltésére Pétervárra szállították, 1868-ban amnesztiával szabadult.
Szabadulása után megpróbált becsületesen élni, de az előítéletek ezt szinte lehetetlenné tették. Így hát megint összeszedte cimboráit. Postakocsikat, vonatokat raboltak ki. Nevezetes a Kistelek melletti rablása, melynek során a síneket felszedve siklatták ki a vonatot. A vonaton utazó vadászkatonák 7 társa javát lelőtték, Sándor térdét egy golyó roncsolta, így megint elfogták. Rablógyilkosságért először halálra ítélték, majd ezt 20 évig tartó börtönre változtatták – ám a Csillag börtönből megszökött. Ráday Gedeon királyi biztos fogatta el 1869. jan. 12-én. Az 1872-es pere során (összesen 30 gyilkossággal vádolva) életfogytig tartó rabságra ítélték, 1873. máj. 5-én került Szamosújvárra, az 1267. törzskönyvi számon tartották fogva. A börtönben szabóság, illetve később gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Egészsége azonban nagyon megromlott, s 1878. novemberében gümőkórban halt meg a szamosújvári fegyházban.
(Forrás: Reizner János: Szeged története)
