A filoxéra, (szőlőtetű, a levéltetvek közé tartozó, a szőlő gyökerein élősködő rovar) az l860-as években, Amerikából érkezve jelent meg Európában, óriási pusztítást okozva a szőlőterületekben. Korzikán, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Németországban, majd Ausztriában is jelentkezett. Magyarországon l874-ben, a Földművelési Ipari és Kereskedelmi miniszter országos felhívásából szereztek róla tudomást. A phylloxera vastatrix (levélszárító-pusztító) több ismert változatából nálunk a szárnyatlan alakja telepedett meg a szőlőgyökereken, s olyan intenzitással szívta el a növénytől a tápláló nedveket, hogy a szőlő levelei gyorsan kezdtek sárgulni, majd elszáradtak, a szőlőtőke kipusztult. Már a következő évben, Pancsova térségéből érkeztek az első megbetegedésekről szóló hírek. A fertőzés lokalizálására hozott szigorú intézkedések sajnos nem hoztak eredményt, így a fertőzött szőlővesszőkkel igen gyorsan elterjedt az egész ország területén. Egyrészt a délről (Pancsova irányából) érkező fertőzésről beszélhetünk, másrészt a nyugatról, Ausztriából meginduló terjedést figyelhetjük meg. A birodalom Klosterneuburgi szőlővesző értékesítési és szőlészeti központjából, a magyarországi eladások útján rengeteg, fertőzött szőlővessző került be magyar területre. Az l896-os felmérések, amelyek a Vallás és Közoktatási Minisztérium által szorgalmazott kérdőívezések alapján készültek, és l897-ben kerültek nyilvánosságra, szörnyű állapotokat tükröztek. A legtöbb magyar borvidéken 40-60%-os veszteséget is elkönyvelhettek, de nem volt jobb a helyzet Európa többi országában sem.
